öntözőrendszer tervezése, telepítése

A látványos kert gondozást igényel, ami viszont sok időt és energiát követel meg. Kivéve, ha már a kert tervezése során előre gondolkodunk és öntözőrendszerrel tesszük könnyebbé a saját életünket! Ugyan az elején kicsit megnövekedik a tervezői munka ezáltal, de bőven meg fog térülni a pihenéssel töltött órákban!

Az öntözőrendszer tervezés nem egy ördögien bonyolult folyamat, habár szakértelmet igényel, hiszen két igen fontos alappilléren nyugszik. Az egyik a kert területének felmérese, a másik a vízforrás felmérése. Nézzük őket külön-külön!

 

A megfelelő öntözéstechnika kiválasztásához elengedhetetlen a terület felmérése, ehhez személyesen járjuk be a területet és elsőnek vázlatos rajzokkal felvesszük a kert méreteit, a lejtésiviszonyokat, a meglévő és ültetendő növényzetet, illetve a tereptárgyakat (gondolok itt filagóriára, faházra, gyerekek játékaira).

Ezek alapján tudjuk elkészíteni a méretarányos tervet, amiből már kiszámítható a szükséges csövek, szórófejek stb. mennyisége, ám a teljes kalkulációhoz még szükséges a vízforrások feltérképezése is.

Ez a második pillér, amelyre épül a tervezés és a kivitelezés is. Az öntözőrendszer vízforrása lehet vezetékes, felszín alatt (mint a fúrott vagy ásott kút), vagy felszín feletti (mint csatorna, tó és tározó). Meg kell határoznunk az éves vízhozamot, hogy mennyire csapadékos a terület és a kert talajviszonyai miatt mennyi vízre lesz szüksége az öntözőrendszernek.

Ezen információk birtokában már berajzolhatjuk a szórófejek helyét, a csőhálózat elhelyezkedését és a hidraulika méretezését is.

A tervezés során nagyon fontos, hogy megvalósuljon a fejtől fejig öntözés, vagy, ahogy mondani szoktuk, hogy lássák egymást a szórófejek!

Miért? Mert ezáltal érhető el a legteljesebb egyenletes öntözés, amivel pedig jelentős mennyiségű vizet takaríthatunk meg!
Az ideális öntözéstechnika kiválasztása után jöhet a kivitelezés. A kivitelezés kezdő lépéseként a kitűzzük a szórófejek helyét (szabályos négyszögekre törekedve a megfelelő átfedésért), kialakítjuk az árkok nyomvonalát, illetve a szelepdobozok, a vezérlő automatika és esőérzékelő helyét is. A munkálatok végeztével pedig ki is próbáljuk az új öntözőrendszer működést, ezzel ellenőrizve le a munkánk végeredményét az elképzelt kert megvalósulásáért.

partnereink

Akivel azonos értékeket vallunk, azokkal öröm a közös munka!

Ügyfélszolgálat

Kérjük, írja meg néhány sorban, hogy miben tudunk segíteni Önnek, mi pedig rövid időn belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.

who we are

About Divi

Praesent sapien lacus, molestie vitae arcu in, elementum congue justo. Aenean aliquam semper velit eu pretium. Suspendisse mattis luctus quam nec vehicula. Donec scelerisque tristique metus a vestibulum. Curabitur mattis eros lorem, finibus egestas augue aliquam et. Mauris a fringilla ligula. Suspendisse in elementum magna, ac volutpat quam. Maecenas interdum metus.

N

Aenean pellentesque placerat nunc

N

Eget euismod mauris vivamus ac

Our mission

Ut enim ad minima veniam, quis nostrum exercitationem ullam corporis suscipit laboriosam, nisi ut aliquid ex ea commodi consequatur?

Our vision

Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia Curae; Donec velit neque, auctor sit amet aliquam vel, ullamcorper sit amet ligula. Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus.

Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus. Vestibulum ac diam sit amet quam vehicula elementum sed sit amet dui. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Mauris blandit aliquet elit, eget tincidunt nibh pulvinar a. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing porta dapibus.

Our story

Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia Curae; Donec velit neque, auctor sit amet aliquam vel, ullamcorper sit amet ligula. Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus. Vivamus magna justo, lacinia eget consectetur sed, convallis at tellus. Vestibulum ac diam sit ame

What we Do

Our primary causes

Praesent sapien lacus, molestie vitae arcu in, elementum congue justo. Aenean aliquam semper velit eu pretium. Suspendisse mattis luctus quam nec vehicula. Donec scelerisque tristique metus a vestibulum. Curabitur mattis eros lorem, finibus egestas augue aliquam et. Mauris a fringilla ligula. Suspendisse in elementum magna, ac volutpat quam. Maecenas interdum metus.

Quisque velit nis pretium ut

At vero eos et accusamus et iusto odio dignissimos ducimus qui blanditiis praesentium voluptatum deleniti atque corrupti quos dolores et quas molestias excepturi sint occaecati cupiditate non provident.

Duis hendrerit pulvinar

Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium doloremque laudantium, totam rem aperiam, eaque ipsa quae ab illo inventore veritatis et quasi architecto beatae vitae dicta sunt explicabo. Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt. Neque porro quisquam est, q

Medical Aid

Curabitur arcu erat, accumsan id imperdiet et, porttitor at sem. Nulla quis lorem ut libero malesuada feugiat.

Hunger Aid

Curabitur arcu erat, accumsan id imperdiet et, porttitor at sem. Nulla quis lorem ut libero malesuada feugiat.

Education

Curabitur arcu erat, accumsan id imperdiet et, porttitor at sem. Nulla quis lorem ut libero malesuada feugiat.

Join our mission. Volunteer, Donate, Advocate. Get Started Today.

Call Anytime: (235)-135-6213